Rólam

Molnár Csabának hívnak. Több, mint 10 éve foglalkozom szoftverfejlesztéssel. 2008 óta kizárólag Microsoft-os technológiákkal dolgozom.
Főleg webes alkalmazásokat készítek, de mély ismereteim vannak MS SQL-ben és TFS-ben is.
Több éves tapasztalattal rendelkezem UML alapú tervezésben és a SCRUM módszertanban.

Bővebben

Munkám során alapvetően szoftver tervezéssel és fejlesztéssel foglalkozom, de több projekt kapcsán a teljes fejlesztési folyamat összes feladatát elláttam már, az üzleti elemzéstől a specifikáció készítésen, tervezésen, megvalósításon, tesztelésen át az üzemeltetésig.

Az idők során úgy alakult, hogy szinte csak webes fejlesztéssel foglalkoztam, viszont ezen terület nagy részével tapasztalatot szereztem. Munkám során jelentős időt töltöttem pénzügyi rendszerekkel, ahol nagyon magas minőségi követelményeket kellett kielégíteni. Szeretem a kihívásokat, így nem riadok vissza bonyolult rendszerek tervezésétől és fejlesztésétől sem.

Pályafutásom kezdetén site builder-ként is dolgoztam, de manapság szívesebben foglalkozom back-end fejlesztéssel. Néhány évet dolgoztam ASP.NET-ben, de 2011-től szinte kizárólag ASP.NET MVC-t használok. Adatbázisok terén foglalkoztam már Oracle-el és MySQL-el, de igazán nagy tapasztalatom MS SQL-el van. Volt szerencsém speciális igényeket kielégíteni WCF-ben és némi időt WPF-el is eltöltöttem. Unit, Web és Load teszteléshez alapvetően a Visual Studio beépített teszt framework-jét használom. TFS segítségével pedig speciális build folyamatokat is készítettem már.

Több éves oktatási tapasztalattal rendelkezem, évekig oktattam a Széchenyi István Egyetem Informatika tanszékén, voltam vendég oktató a Budapest Műszaki Egyetemen, de cégek számára is tartottam már tanfolyamokat. Oktatási tevékenységem során szinte a teljes fejlesztési életciklust lefedtem már. Mostanában főleg Microsoft technológiákat és SCRUM-ot oktatok.

Az utóbbi időben a figyelmem főleg az alkalmazás életciklus menedzsment és fejlesztők koordinálása felé fordult. Azt tapasztalom, hogy az automatikus tesztelés és release készítés eléggé elhanyagolt terület a fejlesztés során, a hatékony munkaszervezésről nem is beszélve, így mostanában ezen próbálok javítani.

Több Microsoft-os minősítéssel rendelkezem, 2011 óta vagyok MCP.
MCP vizsgáimat hivatalosan itt lehet megtekinteni: MCP oldal (Transcript ID: 1144742, Access Code: molnarcsaba)
Professional SCRUM Master minősítésem is van.

Szolgáltatások

Az alábbi területeken nyújtok szolgáltatásokat ügyfeleim részére.

Mivel foglalkozom?

 Tanácsadás
 Oktatás
 Szoftver tervezés
 Szoftverfejlesztés

 Tanácsadás

Tanácsadást vállalok Microsoft-os technológiákkal kapcsolatban, különösen webes fejlesztés, tesztelés, alkalmazás életciklus menedzsment, adatbázis tervezés és optimalizáslás témakörében. Ezen kívül SCRUM-mal kapcsolatos konzultációval is foglalkozom.

 Oktatás

Szoftver fejlesztéssel és SCRUM módszertannal kapcsolatos tréningek tervezését, kivitelezését vállalom egyedi igények alapján. Több témakörben kész oktatási (eméleti és gyakorlati) anyagokkal rendelkezem.

 Szoftver tervezés

Egyedi szoftverek tervezésében, szoftver architektúra kialakításában is szívesen részt veszek.

 Szoftverfejlesztés

Vállalom kisebb projektek önálló kivitelezését vagy nagyobb projektekben történő aktív részvételt is.

Miért engem válasszon?

Mert nagy tapasztalattal rendelkezem szoftverfejlesztési és oktatási területen is.

Az aktív és hatékony munkavégzés híve vagyok, nem szeretem a mellébeszélést.

Amennyiben kérdése van, segítségre van szüksége, vagy igénybe kívánja venni szolgáltatásaimat, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségeim valamelyikén!

Kapcsolat

 Telefon: (30) 690 9099
 Email: info@molnarcsaba.eu
 Skype: molnar.csaba.mcs
 LinkedIn: Molnár Csaba